Görögország nyaralás

Utazás, nyaralás, üdülés, szállás, Görögországban

Zakynthos TOP 10

A vadregényes szépségű sziget lenyűgözi az ideutazókat. Ennek  valóságos bizonyítéka az, hogy Zakynthos kimondottan az a hely, ahová rendszeresen visszajárnak az emberek. Természetesen ez  nem is csoda, mivel meseszép az itteni természet és az itt  élő emberek is végtelenül kedvesek.

Zakynthos a Ion szigetek legdélebbi tagja. Csak 16 km a távolságra helyezkedik el a peloponnészoszi partoktól.
Zakynthos  Görögországban a legkedveltebb üdülőhelyek között az első helyen áll. Páratlan szépsége, tiszta vize, hosszú homokos tenger partjai, azúrkék öblöcskéi meseszép tájat varázsolnak az itt üdülők elő.
Zakythos története egészen az ókorig visszavezethető, ekkor Athén és Spárta versenget a szigetért, majd Velencei fennhatóság alá került . Ebből az időből maradt fenn a közeli helyen látható Velencei erőd.
Zakynthos, Velencei erőd

Fotó: Robert Wallace (Castle Walls) Zakynthos, Velencei erőd.

1. Zakynthos városban három nagyhírű múzeum található, ezeket minden turistának csak ajánlani lehet, hiszen a bennük kiállított tárgyak  egyediek és máshol nem láthatóak.
2. A városban található a sziget legnagyobb kikötője, ez már önmagában is egy  gyönyörű része a városnak, az ékszerdoboz kikötőt magas hegyek veszik körül.
Zakynthos kikötője

Fotó: Anna Oates (Zakynthos Harbour) Zakynthos kikötője

3. A főváros házai szinte kivétel nélkül nagyjából 50 évesek. Kivétel ez alól  a  híres  16. századi Szent Dionüssziosz Templom és a 17. századi erőd, amely bár a fővárostól 3 kilométerre van de tetejéről  pompás kilátás nyílik a fővárosra.
4. Zakynthos egyik szimbóluma a sziget észak-nyugati oldalán található, a több száz méter magas sziklákkal kőrbe vett  Navagio öböl. Ez a hely önmagában is egy gyönyörű hely de az itt látható  Panagiotis nevű csempészhajó látványa még vonzóbbá teszi a turisták számára.A szigeten ez az egyik legnépszerűbb látnivaló, a hajóroncs egy 1980-ban partra futott hajóroncs, ami egy öbölben található. A roncs megtekintésére  csoportos hajó kirándulásokat szerveznek. Érdemes befizetni rá.
Navagio strand, Zakynthos

Fotó: Nataša Stuper (Navagio beach, Zakynthos) Navagio strand, Zakynthos

5. Egyszerűen lenyűgöző látványt nyújtanak a Blue Caves nevű barlangok, – különösen azok számára, akik imádják a barlangtúrákat.  A Blue Caves csak a tenger felől közelíthető meg. Ennek érdekében több hajókirándulást szerveznek naponta.
6. Egy kirándulás alkalmával érdemes felkeresni a sziget déli csücskében lévő, Keri városa közelében álló világítótornyot Skinarinál, innen  a panoráma lenyűgöző . Geocashing kedvelőknek külön érdekesség és nagy izgalmat is jelenthet a tény, hogy itt is van elrejtve egy láda.
7. A sziget déli partján helyezkedik el  Zakynthos nemzeti parkja. A védett területen belül található Gerakas, ide járnak a “Caretta Caretta” (ál-cserepes) teknősök lerakni tojásaikat. Ma már ezek a kis teknősök a sziget szimbólumává váltak.
Zakynthos Tengeri Nemzeti Park

Fotó: Heather Cowper (National Marine Park of Zakynthos)

8. A görög szigetek közül ezen a helyen hatalmas élmény a búvárkodás, a víz alatti barlangok és az gyönyörű élővilág miatt, – és ami nagyon kedvező, az árak sem magasak. Ezért az nyaralóknak bátran ajánlható  jó áron búvárkodni, esetleg tanfolyamot elvégezni.
9. Zakynhos sziget fővárosa  is ezen a néven ismert.  A város legszembetűnőbb látnivalója a Velencei erőd, mellette több érdekes dolog is felfedezhető a városban.
Értékes látnivaló a Városháza melletti bizánci múzeum, itt őrzik Damaskinos , El Greco mesterének csodálatos alkotásait.
Zakynthosi séta kapcsán  a városlátogatást az Agios Dionysios templomnál jó elkezdeni, ez a szigeten született szentről  lett elnevezve. Az utcákban  legkevesebb  három fodrász, több pékség  és a friss halat árusító halboltok és különböző üzletek találhatók.
10. A Solomos téren több látványosság fogadja a turistákat, a Dionysios Solomos szobra mellett az Agios Nikolaos templom is látható. Ezen a téren van a már korábban említett  Bizánci múzeum is.
Élményekkel teli kikapcsolódásban részesülhetnek akik felkeresik a Zakythos  meredek sziklás öbleit mely a páratlan szépségű kék vizéről nevezetes.
Romos templom Zakynthos Argassi közelében

Fotó: Heather Cowper (Ruined church near Argassi) Romos templom Zakynthos Argassi közelében

Zakynthos szigeten található üdülőfalvak mindegyike csodálatos hely, ezek között a legismertebbek  Argassi, Keri és Laganas.

gorogorszagnyaralas.hu © Minden jog fenntartva - Szerzői jogok